|
 |
2020. június 4., csütörtök 08:18 |
 A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesületének közleménye (2. rész) |
|
Budapest, 2020. június 4., csütörtök (OS) - |
Az úgymond hazai vállalkozók, -azok jó sokan vannak, közel 1
millióan- , próbálkoznak mikro- és még apróbb kis vállalkozásokkal,
versenyképes tőke nélkül, és ez a helyzet 3 évtizede kilátástalan. 3
évtizede ez a kiszolgáltatott helyzet jellemzi az országot, és
restitúciós intézkedések nélkül változásnak az esélye sem látszik.
Az ún. rendszerváltozás óta egyedül a Független Kisgazdapárt vezetői
látták ezt meg, és fogalmazták meg az erős nemzeti tőke alapvető
szükségét, pontosan úgy ahogy a párt 2.Vh. utáni miniszterelnöke
Nagy Ferenc is tette, és aki amíg a helyén volt ellent állt a
kommunisták rablási -értsd államosítási- próbálkozásainak. Sajnos
csak 3 évig tudtak ellent állni a kisgazdák, mert utána jött a
szabadrablás, a szovjet fegyverek árnyékában. Visszatérve az 1. Vh. utáni helyzetre, vegyük észre, mit tettek az
ellen érdekeltek, - a kis antant- , akkor. Rohantak a
hatalmasokhoz, a béke csinálókhoz és minden rosszat összegyűjtöttek
országunkról, hamisításoktól sem riadva vissza. De ma már oly nagyon hamisítani sem kell, elég ha rámutatnak, a
magyarok rendre olyanokat választanak meg akik tovább éltetik a
kommunista örökséget, a néptől elrabolt vagyont nem adják vissza. Akkor, a Trianoni diktátum előtt hivatkoztak arra, hogy itt a
kommunistáknak táptalaja van, "veszélyesek" vagyunk, ennek
megfelelően bánjanak velünk, mondták. Tehát ismételve, ma már oly nagyon hamisítani sem kell, elég csak
az elmúlt évtizedek itt fent bemutatott posztkommunista elemeit
bemutatni. /
Kiadó: Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|