OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2020. június 26., péntek 11:16

Az MSZP Országos Központjának közleménye
    Budapest, 2020. június 26., péntek (OS) - 10 milliárdos rendezvénysorozat vagy a Lánchíd felújítása? – Kikérjük a fővárosiak véleményét

        Az előző, fideszes városvezetésnek 9 éve volt arra, hogy elkezdje a Lánchíd felújítását mégsem lépett az ügyben. Ezzel az elhibázott döntéssel pedig súlyos örökséget hagyott az új fővárosi vezetésre, mivel a felújítással már nem lehet késlekedni.
     Mindezek ellenére a kormány és a fideszes politikusok továbbra sem hajlandók partnerként viselkedni és hozzájárulni a megoldáshoz, inkább politikai játszmák színterévé teszik a fővárost.
     A Fidesz ugyanis több pénzt szán a minden idők legdrágább tűzijátékával összekötött négynapos ünnepségsorozatra mint a Lánchíd felújítására. Ennél pedig semmi sem mutatja jobban, hogy a Fidesznek fontosabb a politikai cirkusz, mint a nemzet jelképe.
     Az MSZP azonban úgy gondolja, hogy a budapestieknek kell dönteniük arról, hogy rakétát, tűzijátékot, pénzszórást szeretnének, vagy pedig felújított Lánchidat. Ennek érdekében a fővárosiakhoz fordulunk, akik 7 budapesti helyszínen egy műanyag kupak elhelyezésével fejezhetik ki véleményüket arról, hogy mi a fontosabb nekik: egy 10 milliárdos tűzijátékos presztízs rendezvénysorozat vagy a Lánchíd felújítása.

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.