OS Országos Sajtószolgálat
2020. augusztus 7. péntek
Ismertető


2020. július 1., szerda 09:10

Az Agrárminisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. július 1., szerda (OS) - 70 millió forinttal támogatja az Agrárminisztérium a zöld civil szervezeteket. Évente mintegy 50 zöld civil szervezet kaphat támogatást az Agrárminisztérium Zöld Forrás pályázata keretében. A segítség célja a természeti értékek védelme, az erőforrások takarékos, hatékony és fenntartható használata, továbbá az emberi egészség környezeti feltételeinek javítása. Az agrártárca erre a feladatra idén is 70 millió forintot különít el, melyet pályázati úton ítél oda.

    A szaktárca ebben az évben is meghirdette a Zöld Forrás pályázatot. A keretből a Nemzeti Környezetvédelmi Program megvalósításában közreműködő vagy annak célkitűzéseit elősegítő, környezet- illetve természetvédelmi célú közhasznú társadalmi szervezetek (egyesületek vagy alapítványok) igényelhettek támogatást. A koronavírus okozta veszélyhelyzet megszűnésével a bírálóbizottság megkezdi a több mint száz, formailag befogadott pályázat tartalmi bírálatát.

Az Agrárminisztérium elkötelezett környezetünk minőségének javításában, az emberi egészség védelmében, a természeti erőforrások körültekintő és ésszerű hasznosításában, valamint a környezettudatosság erősítésében. A támogatási összeg biztosítja a nyertes civil szervezetek aktív szerepvállalását: hiánypótló kutatások, a környezeti nevelést szolgáló kommunikációs csatornák és lehetőségek megteremtését, valamint a tudás és az információk hatékony célba juttatását.

     Kiadó: Agrárminisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.