OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2020. július 27., hétfő 13:10

A Fidesz közleménye
    Budapest, 2020. július 27., hétfő (OS) - A baloldal semmilyen munkahelyvédelmi intézkedést nem támogatott - Reagálás Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) nyilatkozatára

    Az a baloldal beszél a munkahelyekről, amely az elmúlt hónapokban egyetlen gazdaságvédelmi és munkahelyvédelmi intézkedést sem támogatott, ehelyett csak akadályozta a járvány elleni védekezést. A baloldal nem szavazta meg a gazdaságvédelmi intézkedésekhez szükséges jogszabályokat és költségvetési forrásokat sem. Most is ugyanazt a káros gazdaságpolitikát nyomják, amivel egymillió embert tettek munkanélkülivé a Gyurcsány-Bajnai kormány alatt: a válságot megszorításokkal akarják kezelni, feladnák hazánk gazdasági szuverenitását, a magyar gazdasági érdekek érvényesítését, és a külföldi profitérdekeket kiszolgálva munka helyett inkább segélyekre ítélnének százezreket.
A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek köszönhetően a magyar munkahelyek a járvány okozta gazdasági visszaesés közepette is erős védelmet kaptak, az álláskeresők száma hatodik hete csökken. A június közepi mélypont óta már több mint 15 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma, ami munkaerőpiaci fordulatot jelent. A baloldallal ellentétben nem megszorítással, hanem bértámogatásokkal, adócsökkentésekkel és a beruházások támogatásával kezeljük a válságot. A munkahelyvédelmi, a munkahelyteremtő és az innovációs bértámogatások, valamint a gazdaságvédelmi akcióterv adó- és járulékkedvezményei jelenleg több mint egymillió ember munkahelyét védik.

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség

     Kiadó: Fidesz

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.