OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2020. július 28., kedd 15:23

Az Állami Számvevőszék közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. július 28., kedd (OS) - Elérte célját az ÁSZ intézkedése, kialakították a törvényes gazdálkodás alapvető kereteit a Demokratikus Koalíciónál

    Újra kaphat költségvetési támogatást a Demokratikus Koalíció.  A DK megragadta az esélyt, és a 2019-re vonatkozóan dokumentumokkal igazolta a törvényes gazdálkodás kereteinek a kialakítását. Ezzel a párt megteremtette a lehetőséget a vagyonmegóvási intézkedés, vagyis a költségvetési támogatás felfüggesztésének visszavonására. Az ÁSZ egyúttal tudomásul vette a DK intézkedési tervét, amelyet a párt a 2017-2018-ra vonatkozó ellenőrzés megállapításai alapján állított össze. Ebben a DK elnöke kinyilvánította, hogy helyreállítja a párt gazdálkodásának törvényességét.

Az Állami Számvevőszék 2020. május 21-én jelentette be, hogy a törvényes gazdálkodás megteremtése érdekében kezdeményezi a Demokratikus Koalíciót megillető költségvetési támogatás folyósításának felfüggesztését. Az ÁSZ tájékoztatta a DK elnökét, hogy milyen – a 2019-re vonatkozó – dokumentumokkal igazolhatja az ÁSZ felé azt, hogy helyreállította a párt törvényes gazdálkodásának kereteit.

A Demokratikus Koalíció megragadta az esélyt, és a megadott határidőben dokumentumokat, adatokat adott át az Állami Számvevőszéknek. Az ellenőrzés törvényes lefolytatásáért felelős felügyeleti vezető értékelése szerint a DK által benyújtott dokumentumok igazolják, hogy a pártnál megteremtették a törvényes gazdálkodás alapvető kereteit.
     Kiadó: Állami Számvevőszék

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.