OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2020. augusztus 1., szombat 12:19

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2020. augusztus 1., szombat (OS) - Gy. Németh Erzsébet: Vidnyánszky kinevezésével vége a Színművészeti függetlenségének és szabadságának

    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményben ismerte el, hogy Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház kormányközeli igazgatóját választották a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének. Pontosan az a forgatókönyv játszódott le a színművészetivel, mint minden, Fidesz által megszállt kulturális műhellyel: előbb csak ilyen-olyan okból tervezett átalakításokról beszélnek, amit a szakma és az érintettek beleszólása nélkül, tiltakozásuk ellenére valósítanak meg, hogy a végén aztán egy megbízható Fidesz-báb álljon az intézmény élére, véget vetve a szabad és független működésnek.

Budapest kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyetteseként végtelenül felháborít, hogy a gondolat-, vélemény- és művészi szabadság egyre korábban tűnik el, a hatalom ezeket már az egyetemen sem tűri meg, ezek után pedig már csak a NER-nek tetsző fiatalok juthatnak majd be a színművészetire. A DK szerint az a hatalom, amely a szabad kultúra ellen visel harcot, az a saját hazája és nemzete ellen háborúzik. A kultúra, a művészet természetszerűen szabad, minden más csak hatalmi szóra ácsolt értéktelen giccs és propaganda.

Gy. Németh Erzsébet

Humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, DK
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.