OS Országos Sajtószolgálat
2020. december 4. péntek
Ismertető


2020. szeptember 6., vasárnap 18:40

A Szkeptikus Társaság Egyesület közleménye
    Budapest, 2020. szeptember 6., vasárnap (OS) - A Szkeptikus Társaság Egyesület egyetértéséről és támogatásáról biztosítja a Magyar Orvosi Kamarát annak 2020.09.03-án kelt nyilatkozata kapcsán, amelyben az ország legjelentősebb orvosszakmai szervezete elhatárolódik azon tagjaitól, illetve tagságán kívül minden olyan egészségügyi szakembertől, akik a járvány elleni védekezést azzal hátráltatják, hogy a COVID-19 világjárvány tényét, esetleg a vírus létezését is tagadják és összeesküvés-elméletek terjesztésével tévesztik meg a nagyközönséget.

    Tény, hogy az új koronavírus világszerte gyorsan terjed és szedi az áldozatait, így pandémiával állunk szemben. Tudományos szempontból normális, hogy sok még a bizonytalanság, ám az is érthető, hogy a gőzerővel zajló kutatások és különböző fázisban lévő vakcinafejlesztési projektek kapcsán a sajtóban megjelenő, gyakran egymásnak is ellentmondó információk a közvéleményt jelentős mértékben elbizonytalanítják. Ezzel azonban sajnos teret engednek azoknak a hangadóknak, akik az elhúzódó válság miatt érthetően fokozódó türelmetlenséget kihasználva a járványt jelentéktelennek minősítik.

Egyesületünk, amely a tudomány népszerűsítését és az áltudományos nézetekkel szembeni fellépést tűzte zászlajára, megtévesztőnek és károsnak tartja azokat a megnyilvánulásokat, amelyek a tudományos konszenzussal szemben azt állítják, hogy a járvány nem valós, illetve hogy a távolságtartás, a higiéniai viszonyokra való odafigyelés és az arcmaszkok szakszerű viselése nem alkalmas a járvány elleni védekezésre.

     Kiadó: Szkeptikus Társaság Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.