OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2020. szeptember 14., hétfő 17:43

A Fidesz közleménye
    Budapest, 2020. szeptember 14., hétfő (OS) - A baloldal egyszer már tönkretette az országot – Reagálás a DK és az MSZP nyilatkozataira

    A baloldal egyszer már tönkretette az országot veszélybe sodorva ezzel a magyar családok megélhetését. Kormányzásuk alatt ugyanis nem munkahelyvédelmi támogatásokkal, adócsökkentéssel kezelték a válságot, hanem megszorítást megszorításra halmoztak, megduplázva ezzel a munkanélküliséget és százezreket ítéltek segélyekre. A járvány kezdete óta pedig folyamatosan támadják az egészségügyi és gazdasági védekezéshez szükséges intézkedéseket, a pénzügyi forrásokat sem szavazták meg. A baloldal Gyurcsányékkal az élen csak akadályozta a vírus elleni védekezést, a járvány második hullámára való felkészülést sem segítették. Ha rajtuk múlna, már sokaknak se munka, se álláskeresési támogatás nem lenne.

A nemzeti konzultáció eredménye alapján a magyar emberek azt várják el, hogy tartsuk működőképes állapotban Magyarországot az emberi életek megvédése mellett, ehhez a Fidesz-KDNP továbbra is minden támogatást megad a kormánynak. A magyar emberek munkájának és a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a munkaerőpiac láthatóan kezd élénkülni, a foglalkoztatás szintje már elérte az év eleji értéket, a gazdaságvédelmi intézkedések pedig összesen több mint 1 millió magyar emberen segítettek.

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség

     Kiadó: Fidesz

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.