OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2020. október 9., péntek 14:43

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. október 9., péntek (OS) - A kormány a járvány egyik újabb áldozatának a halálesetét akarta eltussolni

    A kormány és az operatív törzs ismét bebizonyította, hogy hadilábon áll a tisztességes tájékoztatással. Most egy koronavírusban elhunyt 39 éves pedagógus halálesetét akarták eltussolni azzal, hogy nem szerepeltették a hivatalos statisztikában. Nem először fordul elő, hogy lebuknak ugyanis tavasszal a koronavírus első, egészségügyben dolgozó áldozatának - egy 41 évesen elhunyt tatabányai egészségügyi dolgozó - halálával kapcsolatos tényeket is megpróbálták elhallgatni annak érdekében, hogy ne kelljen elismernie a kormánynak a felelősségét.

Az MSZP kezdetektől követeli a folyamatos, gyors, pontos, hiteles és teljes körű tájékoztatást. A kormány azonban továbbra sem hajlandó eleget tenni ennek, amivel a válságkezelést, a járvány megfékezését hátráltatja, hiszen aláássa a védekezésben, az intézkedések megalapozottságában vetett hitet.

Ezen felül pedig a Fidesz azzal is akadályozza a hatékony védekezést, hogy kormányzati szinten tagadja a tesztelések jelentőségét a járvány elleni harcban, miközben a szakértők szerint a vírus közösségi terjedésének megfékezése és a járvány lassítása érdekében minél több ingyenes tesztelésre van szükség. Az orvosok és tanárok köréből folyamatosan jönnek a segélykiáltások amiatt, mert a kormány nem biztosítja a vírus szempontjából biztonságos munkavégzés feltételeit.  

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.