OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2020. október 13., kedd 12:06

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. október 13., kedd (OS) - A Fidesz szerint 50 milliárdos vadászati kiállításra van pénz, de a szociális ágazat dolgozóinak pluszjuttatása már megterhelné költségvetést

        A fideszes képviselők egyértelművé tették, hogy a szociális szféra dolgozói nem számíthatnak semmire a kormánytól, ugyanis a Népjóléti bizottság ülésén leszavazták az MSZP azon javaslatát, amely 500 ezer forintos egyszeri pluszjuttatást nyújtana az ágazat munkavállalóinak.
     Az MSZP már hónapok óta követeli, hogy az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan a szociális szféra dolgozói részesüljenek a pluszjuttatásban. A Fidesz azonban spórolni akar, és önkényesen válogatja ki, hogy ki kaphat és ki nem a jutalomból.
     Tisztességtelen a Fidesz részéről, hogy különbséget tesz foglalkozás szerint, a veszélyhelyzetben a frontban dolgozók között, miközben mindannyian, mindent beleadva végezték munkájukat az emberek védelmében. Az otthonápolás és a házi segítségnyújtás, az idősek, vagy éppen a betegek gondozása hatalmas erőfeszítéseket követelnek a szociális ágazat dolgozóitól, éppen ezért a kormánynak kérés nélkül kellene elismernie az áldozatos munkájukat.

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.