OS Országos Sajtószolgálat
2020. október 22. csütörtök
Ismertető


2020. október 14., szerda 13:06

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2020. október 14., szerda (OS) - Felcsúti TAO-milliárdok - Brutális mennyiségű Túró Rudira, harcsára, süteményre és gyógyszerre költötték a közpénzt

    Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja és Varju László, a párt alelnöke szerdai sajtótájékoztatójukon számoltak be a TAO-ügy legújabb fejleményeiről. Varju László emlékeztetett, évek óta mindent megtesznek azért, hogy nyilvánosságra kerüljön a felcsúti fociakadémia minden költése. Varju hangsúlyozta, hiába a jogerős ítélet, mégis végrehajtóra van szükség ahhoz, hogy megismerhessék a DK által kiperelt iratok tartalmát.

Ráczné Földi Judit ismertette, ezúttal három hónapnyi számlát kaptak, amikben egészen elképesztő információkat találtak. A DK elnökségi tagja közölte, a felcsúti akadémia három hónap alatt 7000 db Túró Rudit vásárolt, egymillió forintért vettek harcsát, több százezret költöttek gyógyszerre, szintén ilyen összegben vettek WC papírt. Félmilliót költöttek süteményre, és brutális összegért vettek több tízezer kilogram Fornettit, valamint 30 000 darab tojást. A DK-s politikus zárásként hangsúlyozta: ahelyett, hogy a Mészároshoz köthető akadémiába öntenék a közpénzt, azt értelmes célokra is fel lehetne használni, hogy egy jobb országban élhessünk.

DK Sajtóiroda
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.