OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2020. október 15., csütörtök 13:14

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2020. október 15., csütörtök (OS) - Hiába a hangzatos ígéretek, az egészségügyi szakdolgozók nagy része menekül Orbánék újabb javaslata elől

    A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara országos felmérést készített a tagjai között, hogy ki írná alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyt. Az eredmény elkeserítő, bár nem meglepő: a 30 ezer válaszadó egészségügyi szakdolgozó harmada úgy nyilatkozott, hogy nem írná alá az új jogviszonyt, sőt, a válaszadók 30 százaléka elhagyná a szakmát, 10 százalékuk pedig az országot is.

A Demokratikus Koalíció szerint elkeserítő, hogy 10 év semmittevés és látványos rombolás után a Fidesz-kormány csak egy olyan koncepcióval tudott kiállni pont a járvány közepén az egészségügyi dolgozók elé, amely nagy részüket inkább elriasztja választott szakmája gyakorlásától.

Mi, európai magyarok úgy gondoljuk, hogy most, amikor napról-napra újabb csúcsokat dönt a járvány miatt elhunytak száma, amikor több, mint 1 500 beteget ápolnak a teljesen szakszerűtlenül kiválasztott járványkórházakban, amikor ezeknek a betegeknek az ellátását is csak többszáz egészségügyi szakember átvezénylésével, napi utaztatásával tudják megoldani, az nem hiba, hanem bűn, sőt: a magyar lakosság látványos elárulása is!

Dr. Komáromi Zoltán

háziorvos, a DK egészségügyi szakpolitikusa
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.