OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2020. október 16., péntek 11:19

Dr. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. október 16., péntek (OS) - Megkaptam az ágyfelszabadítások kórházi adatait: nem 2 százaléknyi ágyat kellett felszabadítani, hanem intézményi szinten ennek akár többszörösét

    Fél éve küzdök azért, hogy végre tisztán lássunk a kórházi ágyfelszabadítások ügyében. A héten két általam indított perben is sikerrel jártam: az egyikben a bíróság első fokon nekem adott igazat, és a 60 százalékos ágykiürítést megalapozó számítások és háttéranyagok kiadására kötelezte az EMMI-t. A másik ügyben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő belátta, hogy a per számára nem nyerhető, ezért kiadta az ágyfoglaltság kórházi szintű adatait. A számok azt mutatják, hogy áprilisra az ellátott betegek száma sok esetben a márciusi felére-harmadára esett vissza, és számos kórháznak kellett 2 százaléknál több ágyat felszabadítani.

Április 7-én Kásler Miklós miniszteri utasításban rendelte el, hogy az egészségügyi fekvőbeteg-ellátó intézmények teljes ágykapacitásuk minimum 60 százalékát készítsék elő koronavírusos betegek fogadására. A betegfelvétel leállása, a műtétek, kezelések halasztása mellett a kórházakat ellátásra szoruló, magatehetlen, súlyos műtét utáni rehabilitációt igénylő krónikus betegek elbocsátására kényszerítették. A minisztérium és a NEAK csak annyi információt volt hajlandó megosztani a nyilvánossággal, hogy "a kórházi ágyak 58 százaléka már március végén szabad volt".
     Kiadó: Dr. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.