OS Országos Sajtószolgálat
2020. december 1. kedd
Ismertető


2020. november 18., szerda 16:03

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. november 18., szerda (OS) - A Fidesz a milliárdos kaszinós haverok támogatása helyett az emberek megélhetésének biztosításával foglalkozzon!

    A kormány ahelyett, hogy az emberek megélhetésének biztosításával foglalkozna, inkább a milliárdos kaszinós haverjai támogatásával van elfoglalva. A Fidesz ugyanis még a veszélyhelyzet árnyékában is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a korlátozások ne érintsék a milliárdos hasznot hajtó kaszinókat.

A Fidesznek az érdemi kormányzással kellene foglalkoznia, mivel a megkésett és szűkmarkú intézkedései miatt már eddig is tömegek kerültek nehéz helyzetbe, és még több ember fog hasonló sorsa jutni, ha továbbra is csak egy szűk elit érdekeit akarja kiszolgálni.

Az MSZP már a válság kezdete óta azt követeli a kormánytól, hogy biztosítsa az emberek megélhetését. Ezért akarjuk a 80%-os bértámogatás bevezetését! Az elbocsátás előtt álló munkavállalók bérének 80%-át állami támogatásként kell biztosítani 180 ezer forint nettó összegig, a munkavégzés megmaradásával 3-6 hónapra. Továbbá 100%-os táppénzt kell biztosítani mindenkinek a veszélyhelyzet ideje alatt, aki megfertőződik vagy karanténba kerül azért, hogy ne kelljen dönteniük az anyagi biztonságuk és a saját vagy mások egészsége között.

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.