OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 16. kedd
Ismertető


2020. november 24., kedd 16:43

A Lehet Más a Politika párt (LMP) közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. november 24., kedd (OS) - Ha kidobják az ajtón, visszamászik az ablakon

        Az Orbán-kormány már a köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság véleményét sem veszi figyelembe, ha a saját és a haverok meggazdagodásáról van szó. Akkor sem, ha ezzel nyilvánvalóan Magyarország és a magyar emberek érdekeit sérti.
     A kormány november 10-én egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely a legfeljebb 50 méter mélységű öntözési célú kutak létesítését és korlátlan, gátlástalan vízkivételét kivonja mindenfajta hatósági engedélyezés és a víz árának megfizetése alól. Teszi ezt úgy, hogy a korábbi, ugyanilyen célú kezdeményezését 2018-ban az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította. A Magyar Tudományos Akadémia, a Jövő Nemzedékek Szószólója és a mértékadó szakmai szervezetek, az LMP-hez hasonlóan egyöntetűen felemelték a szavukat ez ellen a törvénytelenség ellen.
     A mostani kormányzati próbálkozás is arról szól, hogy néhány agrár-nagybirtokos pár év alatt lerabolhassa Magyarország felszín alatti vízkészletét azért, hogy a szintén vitathatóan szerzett nagybirtokairól exportra termelhessen, és a hatalmas földalapú támogatás mellett még több pénzhez juthasson. Nem veszik figyelembe, hogy ez a talajvízszintek további súlyos süllyedéséhez vezet, hogy elfogy a víz az erdők, gyepek, kertek, kisgazdaságok alól, hogy akik eddig a háztartásukat fúrt kútból látták el vízzel, azok majd pár év után víz nélkül maradnak.

     Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.