OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2020. december 5., szombat 11:15

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. december 5., szombat (OS) - Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók 20%-kal megemelt bére

    Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, megemelt fizetése a bankszámlájukra. Az egészségügyi szakdolgozók több éves átfogó béremelési programjának keretében novembertől újabb 20%-kal emelkedett a bérük. A kormány nagy figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülésének javítására. Köszönjük az ápolók mostani áldozatos munkáját, amivel nap mint nap segítik a járvány elleni védekezést és a betegek gyógyítását. Az ápolói béremelési program ezután is folytatódik, 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett.

Az ápolók fizetése az elmúlt években több ütemben emelkedett: 2016-ban 26,5%-os, 2017-ben 12%-os, 2018-ban pedig újabb 8%-os béremelés volt. 2019 júliusában újabb négylépcsős béremelési program indult, amelynek részeként tavaly először 8%-kal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók fizetése. Idén kétszer is volt béremelés: 2020 januárjától 14%-kal, novembertől újabb 20%-kal emelkedett az ápolók bére. A béremelési program következő állomása 2022 januárjában lesz, amikor további 30 százalékkal emelkedik majd a fizetésük. Az ápolói béremelésre 2016-2019. között összesen 143 milliárdot fordított, idén pedig 82 milliárd forintot fordít a kormány.

     Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.