OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2020. december 18., péntek 12:34

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2020. december 18., péntek (OS) - A DK reakciója Orbán Viktor ma reggeli nyilatkozatára

        Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban folytatta a hazug, alternatív valóságának építgetését és a valóság újraírását. A miniszterelnök szó szerint azt mondta: “Jól felkészültünk nyáron, megcsináltuk a konzultációt, beszereztük a szükséges védőeszközöket, felkészítettük az orvosokat, ápolónőket."
     A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor már a pár hónappal ezelőtt történteket is újra akarja írni ahelyett, hogy vállalná a felelősséget kormánya és a védekezés összeomlásáért. Orbánék olyannyira nem készültek fel a nyáron, hogy augusztus 31-én még 178 napi fertőzöttnél tartottunk, ma 4428-nál, 6139 fertőzöttből 295 977, 615 elhunytból pedig 7725 lett mára. 34 egészségügyi dolgozó halt meg koronavírusban, az iskolákban szeptember 1. helyett csak október elsején indult el a lázmérés, így november elejére 7 tanár halt meg koronavírusban. Már az első hullám után 400 ezer munkanélküli volt az országban, és sem nyáron, sem azóta nem volt tömeges és ingyenes tesztelés. A Demokratikus Koalíció szerint hiába hazudozik a miniszterelnök, ez nem egy hőstörténet, hanem egy gyenge, alkalmatlan, összeomló pánikkormány szomorú története. A DK szerint Magyarország nem a kormány miatt, hanem a kormány ellenére fogja legyőzni a vírust.

Varga Zoltán
A DK országgyűlési képviselője, frakciószóvivője

Varga Zoltán sajtótájékoztatóját a DK Facebook-oldalán közvetítettük.


     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.