OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2021. január 9., szombat 08:41

A Miniszterelnökség közleménye (3. rész)
    Budapest, 2021. január 9., szombat (OS) - A védekezés mellett a fejlesztések éve volt a tavalyi a kormányablakokban

    Tizenöt kormányablakot felújítottak vagy bővítettek 2020-ban, és átadtak tíz kormányablakbuszt is, így immár minden megyében és a fővárosban is elérhetővé váltak a mobilizált ügyfélszolgálatok, amelyek évről-évre nagyobb ügyfélforgalmat bonyolítanak le. Emellett tavaly elérhetővé vált a kormányablakokban a siket és nagyothalló ügyfelek számára teljesen akadálymentes ügyintézést biztosító KONTAKT videóalapú jelnyelvi tolmácsszolgáltatás. A fejlesztések 2021-ben is folytatódnak: idén újabb kilenc kormányablak készül el, és várhatóan négy kormányablakbusz áll majd forgalomba.
Az elektronikus ügyintézés terén is újabb fejlesztések történtek az elmúlt évben: a hatósági erkölcsi bizonyítvány, és a gépjármű átírás mellett ma már a lakcímbejelentés és az elveszett okmányok pótlása is intézhető online. Sőt, január elsejétől az állampolgárok immár 449 kormányhivatali ügykörben nyújthatják be kérelmeiket elektronikus űrlapon. Az e-közigazgatási fejlesztéseknek köszönhetően így egyszerűsödik a csecsemőgondozási, valamint a gyermekgondozási díj iránti kérelmek benyújtása, de az egyéni vállalkozók és a gazdasági társaságok adminisztratív terhei is csökkennek, amely a gazdaság versenyképességére is pozitív hatással van.


     Kiadó: Miniszterelnökség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.