OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2021. január 22., péntek 12:53

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2021. január 22., péntek (OS) - A kormány átverte a kis- és középvállalkozásokat - Adják oda a turizmusban és vendéglátásban dolgozóknak járó támogatást!

    Hónapok óta hallgatjuk, hogy a kormány mindent megtesz a vendéglátásban és turizmusban dolgozó kis- és középvállalkozások megmentéséért. Ez éppen annyira nem igaz, mint ahogy a Gazdaságvédelmi Alapból sem a gazdaság védelmére költötték, hanem templomfelújításra, Semjén Zsolt vadászati világkiállítására, a turizmus és vendéglátás megmentése címszó alatt pedig Tiborcz István és Mészáros Lőrinc érdekeltségeit mentették. A Fidesz-közeli vállalkozók szokás szerint lenyelték a milliárdokat, a többiek pedig hiába adtak be kérelmet támogatásra, nem kaptak egy fillért  sem.

A Demokratikus Koalíció felszólítja a pánikkormányt, hogy adják oda a turizmusban és a vendéglátásban dolgozó kis- és középvállalkozásoknak járó támogatást! Nem az oligarchák, a “nemzeti tőkésosztályt" képviselő Mészáros Lőrincek fogják téglánként újraépíteni a gazdaságot - aki minden támogatás ellenére sorra rúgta ki dolgozóit, hanem azok a kis- és középvállalkozások, akik hónapok óta kormányzati segítség nélkül küzdenek a túlélését. Mi, európai magyarok nem nézzük szó nélkül, hogy a kormány lopási kényszere és alkalmatlan, nullás válságkezelése miatt emberek, családok, vállalkozások, életek menjenek tönkre!  

Varju László

A Parlament Költségvetési Bizottságának elnöke, a DK alelnöke

Varju László sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük.
    
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.