OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2021. január 22., péntek 19:19

Az LMP - Magyarország Zöld Pártja közleménye (1. rész)
    Budapest, 2021. január 22., péntek (OS) - A Debreceni Egyetem nem egy 2 hét alatt összecsapott szakdoga

    Az LMP közössége több alkalommal állt ki a hallgatók mellett, szervezett értük megmozdulást vagy állt melléjük. Most azonban nem csak a hallgatók, hanem a legfontosabb közintézményeink közé tartozó egyetemeink kerültek veszélybe. A mi egyetemeink, mert a mi adóforintjainkból épültek, szépültek és működnek, így közös a felelősségünk, hogy megvédjük őket. Milliárdos vagyonokat kap meg pár ember a közös vagyonunkból, innen kezdve hívhatnák az egyetemet Debreceni Egyetem Zrt.-nek és örülnénk, hogy pár ember oktatását elvállalja ez a cég.
Több szempontból is elkeserítő a Debreceni Egyetem szenátusának a döntése. Az állítólagos széles körű egyeztetés valójában egy szűk kör egyeztetése volt. Az intézmény vezetése a dolgozók áldása nélkül támogatta ezt a döntést, ami előre vetíti a jövőbeli működést. Kijelenthetjük, hogy már sérült az egyetemi autonómia, ráadásul a belső vezetésnek köszönhetően.
 A HÖK azon érvelése, miszerint ők a diákság érdekeit képviselik az ügyben szintén nem állja ki a valóság próbáját. Azt mondják, hogy a diákság megválasztotta őket, így az ő döntésük teljesen legitim ebben a kérdésben is, mivel rájuk bíztuk a képviseletünket. Tudtunk szerint egyetlen HÖK-ös képviselő programjában nem szerepelt a modell váltás ötlete, így ez az állítás nem igaz, nem adtunk nekik erre felhatalmazást.
     Kiadó: LMP - Magyarország Zöld Pártja

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.