OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2021. április 3., szombat 10:50

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2021. április 3., szombat (OS) - Lassítani kell a járvány terjedését! – Tömeges tesztelésre és szigorú kontaktkutatásra van szükség!

    Egyre több kutatás támasztja alá, hogy a járványügyi korlátozások akkor lesznek igazán hatásosak, ha mellettük tömeges tesztelést és szigorú kontaktkutatást is folytatnak. Szlovákiában például kimutatták, hogy az országos szintű korlátozások, a tömeges tesztelés, valamint a fertőzöttek és kontaktszemélyeik karanténba vonulásának együttes hatására a fertőzések 70 százalékos csökkenést mutattak a vizsgált időszakban.

Ezzel szemben hazánkban a Fidesz bármiféle stratégia nélkül, átgondoltalanul, ötletszerűen szervezett bizonyos csoportokban teszteléseket, a magyar járványügy pedig egyszerűen feladta a kontaktkutatást.

Tagadhatatlan tény, hogy a tesztelés a vírus elleni védekezés egyik fontos eszköze, éppen ezért biztosítja egyre több állam a polgárai számára a rendszeres szűrés lehetőségét, akár otthon elvégezhető gyorstesztekkel is.

Ezen a téren a Fidesz mindössze addig jutott, hogy rendeletet alkotott a koronavírus-tesztek hatósági árának szabályozásáról.

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.