OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2021. április 8., csütörtök 14:55

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2021. április 8., csütörtök (OS) - A Fidesz egyáltalán nem foglalkozik a megélhetési válság kezelésével – reagálás a kormányinfóra

    Gulyás Gergely a megélhetési válsággal kapcsolatban ismét csak arról tudott dicshimnuszokat zengeni, hogy mennyire jól haladnak a bértámogatások kifizetései. A miniszter azt azonban már nem említette, hogy a november óta elakadt támogatások utalásait csak sokszori figyelmeztetés után, februártól voltak hajlandók felgyorsítani. Sőt a nagy önfényezés közben amellett a tény mellett is elsiklott, hogy egyébként több tízezer szépségipari vállalkozót kihagytak még ebből a szűkmarkú bértámogatásból is az elmúlt egy hónapban.

A Fidesz úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Továbbra is csak annyival próbálnak megnyugtatni mindenkit, hogy annyi munkahelyet fognak létrehozni, amennyit a koronavírus elpusztít. Sőt, Orbán Viktor még azt is megígérte, hogy a 3 hónapig adható álláskeresési járadék lejárta után mindenkinek lesz munkája. Ezek azonban nem többek hazug kampányszlogeneknél, amit a KSH adatai is megerősítenek: februárban a tavalyihoz képest 104 ezer fővel kevesebb foglalkoztatott volt, a munkanélküliek körében pedig átlagosan 9 hónap volt a munkakeresés időtartama.

Miért nem beszélnek azokról, akik az 50%-os bértámogatásból nem tudnak megélni vagy azokról, akik 3 hónap alatt nem tudnak állást találni és már semmilyen támogatásra sem számíthatnak a kormánytól?
     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.