OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2021. április 9., péntek 14:24

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2021. április 9., péntek (OS) - Reagálás Orbán nyilatkozatára: A Fidesz tönkretette az egészségügyet, ezért hal meg annyi magyar koronavírusban

        Orbán Viktor ma reggel úgy beszélt a járványról az állami rádióban, hogy egyetlen szót sem ejtett a járvány legfontosabb és legdrámaibb tapasztalatáról, hogy a harmadik hullámban a magyarok halnak meg a legnagyobb arányban az egész világon. Az egészségügyben dolgozók pontosan tudják, hogy mi ennek az oka, ahogy ezt már a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei területi szervezetének elnöke is elmondta: azért hal meg most ennyi magyar a vírusban, mert a Fidesz 10 év alatt tönkretette az egészségügyünket, és naponta 3 orvost és 2 ápolót üldözött el az országból éveken át.
     A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor azért nem beszél a világelső magyar halálozásról, mert tudja, hogy a kormány elmúlt 10 éve a felelős a világelső halálozásért. Aki dolgozott az egészségügyben, tudja, hogy most az Orbán-rendszer miatt halnak meg ezrek úgy, hogy megmenthetőek lettek volna. 10 évig mondtuk, hogy nem szabad pénzt kivonni az egészségügyből, nem szabad elüldözni az orvosokat és ápolókat, nem szabad adósságban hagyni a kórházakat. 10 évig vették ezt semmibe, és most itt az eredmény: a magyarok halnak meg a legnagyobb arányban a harmadik hullámban.

Dr. László Imre
A DK egészségügyi szakpolitikusa, volt kórházigazgató, polgármester

Dr. László Imre sajtótájékoztatóját a DK Facebook-oldalán közvetítettük.

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.