OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2021. április 10., szombat 11:42

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2021. április 10., szombat (OS) - Minden vakcina hatásos, az Astra is

        A WHO és az Európai Gyógyszerügynökség állásfoglalása szerint nem lehet oki összefüggés az AstraZeneca-vakcina és vérrögképződés között. Ennek ellenére feltehetően a tömeglélektan szélsőséges megnyilvánulása miatt néhány országban átmeneti jelleggel bizonyos korcsoportokra korlátozásokat vezettek be – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Életközelben c. videósorozatban adott interjújában, ahol a tárcavezető az aktuális járványügyi helyzet mellett beszélt még a 100 Tagú Cigányzenekar rendkívüli támogatásáról.
     A miniszter azt is közölte: nagyon sok a nyitott kérdés. Néhány esetben megfigyelték azt, hogy kialakult cerebrális tehát agyi trombózis. Azonban a nagy nemzetközi szakmai szervezetek a WHO is és az Európai Gyógyszerügynökség bejelentette azt is, hogy oki összefüggést nem lehet kimondani.
     Ne féljünk az AstraZenecától! A kiváló magyar szakemberek most is jól ítélték meg a helyzetet – tette hozzá.
Kásler Miklós kiemelte: Magyarország az oltások tekintetében rendkívül sikeres. Ez az egyetlen egy igazán hatékony lehetőség a koronavírus-járvány megfékezésére.
     Nem csoda, hogy a világ felfigyelt, mert hiszen a világ számos részén, nagyon sok országban az átoltottsági számok, az arányok Magyarországhoz viszonyítva, annak töredéke – fűzte hozzá.
Az orvosminiszter elmondta: a biostatisztikusaink megbecsülték az oltás eredményeképpen megmentett emberi életeket, és a 65 év fölötti korosztályt tekintve ez a szám megközelítőleg 3500.

     Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.