OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2021. április 12., hétfő 15:19

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2021. április 12., hétfő (OS) - A Fidesz nemet mondott a szépségipari vállalkozók kompenzációjára és a kiskereskedelmi vállalkozások támogatására

        A fideszes képviselők hétfőn a Vállalkozásfejlesztési bizottság ülésén elutasították az MSZP azon javaslatát, amely érdemi támogatást nyújtana a kiskereskedelmi vállalkozásoknak, továbbá lehetővé tenné, hogy a szépségipari vállalkozók legalább utólagosan részesüljenek a bértámogatásból.
     A Fidesz több tízezer vállalkozót hagyott magára bevétel és támogatás nélkül azzal, hogy kizárta őket még a szűkmarkú bértámogatásból is. Arra kényszerítették őket, hogy feléljék a megtakarításaikat vagy újabb adósságokat halmozzanak fel, és a kormány most még utólag sem akar segítséget nyújtani nekik, továbbra sem foglalkoznak a megélhetésükkel. Ugyanúgy, ahogyan a kiskereskedelmi dolgozóknak sem akar segíteni a Fidesz, annak ellenére sem, hogy az eddigi intézkedései olyan kevésnek bizonyultak, ami már munkahelyek tömegeinek megszűnését veszélyezteti.

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.