OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2021. április 16., péntek 19:49

A Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM) közleménye (2. rész)
    Budapest, 2021. április 16., péntek (OS) -

    Emlékbizottságunk és sokan másik is úgy gondolják, hogy egy ilyen volumenű, kormányzati támogatásból megvalósult zsinagóga felújítás, amely a szerződésben foglaltak alapján is közösségi térként kellene, h hasznosuljon, NEM tekinthető csupán belső ügynek és további segítségért folyamodunk a Kormányhoz. Tervbe volt, hogy Miniszterelnök úr is megtekinti a jövőben az előadásunkat és korábban kikötötte azt is, hogy az épület megnyitása az Ő személyes jelenléte nélkül nem történhet meg, de ennek ellenére már 2020 óta folyamatos programokat tartanak ott. Ez a tett a zsidóság és a Kormány szembeköpése nemzetközi szinten is.

Ahogy fontos számunkra a Holokauszt emlékezet és annak érdekében, a kultúrán keresztül tett erőfeszítéseink, hogy ez az emberiségellenes cselekedet se ismétlődjön meg újra, úgy kötelességünknek érezzük, hogy az elmúlt időszakban sajnos már hazánkat is elérő, gödöllői templom ellen elkövetett, európai viszonylatban több ezres keresztényellenes támadások ellen is felemeljük a szavunkat és tegyünk is érte sajátos módon a kultúra megannyi eszköztárával.

Szolidaritásunk jelképeként a nyár folyamán egy ökumenikus imádsággal egybekötött jótékonysági, zenei-színházi élményt is nyújtó programot fogunk megvalósítani az Ö-való segítségével a zsidó – keresztény párbeszéd és összefogás jegyében Gödöllőn.

Fakadjon áldás a 6 millió, főként zsidó, cigány, embermentő mártírjaink emlékéből. Békés Szombatot és kegyeletteljes megemlékezést kívánunk.

Email: elnok@mazsiszem.hu
    
     Kiadó: Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.