OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2021. április 19., hétfő 16:21

A Demokratikus Koalíció közleménye (1. rész)
    Budapest, 2021. április 19., hétfő (OS) - A DK reagálása az iskolák újranyitásával kapcsolatban

    Az utóbbi, koronavírus-járvány árnyékában töltött év alatt a kormány hozzáállása, szervezettsége nem sokat változott az oktatás terén: tavaly a tanárok, szülők, gyerekek pár napot kaptak arra, hogy kitalálják, mihez fognak kezdeni a távoktatás alatt. A kormány semmiféle segítséget nem adott az oktatás szervezéséhez, így kizárólag a tanárok és a szülők kitartásának volt köszönhető, hogy sikerült működtetni a rendszert. A szeptemberi iskolakezdéskor Orbánék arra is képtelenek voltak, hogy minden iskolába kerüljenek a tanévkezdésre lázmérők. A harmadik hullámban szintén képtelenek kezelni a helyzetet: egyszer nyugodtan nyithatnak az iskolák a tavaszi szünet után, majd mégis eltolják a nyitást két héttel. Magabiztosan állítják, hogy már biztonságos a jelenléti oktatás, majd a felsősöket és középiskolásokat mégis otthon tartják.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány ismét és sokadszorra játssza el, hogy ész nélkül, felelőtlenül hoznak döntéseket, a szakemberek kizárásával, aktuális politikai érdekek mentén. Márpedig ez a járvány nem az az időszak, amikor a szakértőket ki kellene hagyni a döntések meghozatalából. Sőt, az érintett szülők és tanárok véleményét is figyelembe kellett volna venni, hiszen a pedagógusok viszik vásárra a bőrüket, és hiába kezdődött meg az ő oltásuk, a védettségük még nem alakult ki.

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.