OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2021. július 20., kedd 15:53

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2021. július 20., kedd (OS) - Csakis oltással lehet felvenni a harcot a koronavírus indiai mutánsával szemben  Magasan átoltott országokban, többek között Izraelben egy hét alatt megháromszorozódott a fertőzöttek száma – mondta Kásler Miklós az Életközelben eheti adásában. Angliában, Hollandiában és számos más európai országban meredeken emelkednek a fertőzésszámok. Tehát nyilvánvalóan itt is az várható, hogy ugyanúgy, ahogy az első 3 hullám esetében, Magyarországot is eléri a fertőzés – tette hozzá. Az emberi erőforrások minisztere az interjú során beszélt az ellenanyagmérésekkel kapcsolatos tévhitekről, a vakcinák hatásvizsgálatáról és a lehetséges harmadik oltásról is.

    Várható, hogy ugyanúgy, ahogy az első 3 hullám esetében Magyarországot is eléri a fertőzés. Az ellenanyagmérésekkel kapcsolatban kiemelte: különböző laborokban különböző módszerekkel történnek, az eredményeket emiatt nem lehet összehasonlítani. Azt mondani, hogy az ellenanyag szint és a védettség azonos fogalmak, ez rendkívül súlyos kijelentés és nem igaz. Utasítottam a Népegészségügyi Központot, hogy dolgozza ki a laborok hitelesítésének nemzetközi módon elfogadott formáját – hangsúlyozta rá a tárcavezető.
     Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.