OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2021. szeptember 17., péntek 20:18

Az Igazságügyi Minisztérium közleménye (1.rész)
    Budapest, 2021. szeptember 17., péntek (OS) - A kormány ragaszkodik a magyar büntetőpolitika szigorú elveinek megőrzéséhez!

    Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2021. június 17-én ítéletet hirdetett négy tényleges életfogytiglani szabadságvesztését töltő magyar állampolgár ügyében benyújtott három kérelem tárgyában, mely szerint a Magyar Állam megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Az EJEB a Magyar Állam jogsértésén túl két kérelmezőnek perköltségként 2000 eurót ítélt meg.

A kérelmezők súlyos bűncselekmények elkövetői voltak. Az első kérelmezőt nyereségvágyból elkövetett emberölés, illetve bűnszervezetben elkövetett fegyveres rablások elkövetése miatt ítélték el, míg a második és harmadik kérelmezőt hat személy, - köztük egy négy és fél éves gyermek - különös kegyetlenséggel, rasszista indíttatásból és bűnszervezetben történő meggyilkolása, valamint számos kapcsolódó bűncselekmény (fegyveres rablások és lőfegyverekkel kapcsolatos bűncselekmények) elkövetése miatt ítélték el. A negyedik kérelmezőt haszonszerzés céljából, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés többszöri kísérlete, valamint több rendbeli rablás és testi sértés miatt ítélték el.
     Kiadó: Igazságügyi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.