OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2021. november 24., szerda 11:23

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2021. november 24., szerda (OS) - Sikeres az oltási akcióhét, tévhiteknek ne üljünk fel

    Nagy öröm látni, hogy aktivizálták magukat az emberek – mondta az oltópontoknál kígyózó sorokkal kapcsolatban Prof. Dr. Kásler Miklós az Életközelben legújabb részében. Az emberi erőforrások minisztere az interjú során beszélt az oltási akció hétről, a koronavírus kezelésének legújabb eljárásrendjéről, de szóba kerültek az oltással kapcsolatos tévhitek és ismételten felhívta a figyelmet a harmadik oltás fontosságára.
Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a járvány ellen a legnagyobb lehetőség az oltakozás – mondta a miniszter, aki értetlenül áll az előtt, hogy a mai napig vannak oltásellenesek. Rámutatott: a tömeges megbetegedésben rendkívül sok embert elveszítettünk, ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy az oltottak esetében a haláleset nagyon ritka. "Én mindenkinek felhívom a figyelmét arra, hogy próbálja meg józan ésszel, érzelmek nélkül végiggondolni ezeket a tényeket és ennek megfelelően visszanyúlni az oltásokhoz" – hangsúlyozta.

A miniszter az interjú során beszámolt a koronavírus megelőzésére és gyógyítására vonatkozó orvosi kézikönyv legújabb változatáról. Kiemelte: a 2020 márciusában összeállított eljárásrend kiegészült az azóta gyűjtött információkkal, tapasztalatokkal. A klinikai orvosok mellett gondoltak a családi orvosokra, számukra is elkészült a frissített eljárásrend.
    
     Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.