OS Országos Sajtószolgálat
2022. január 25. kedd
Ismertető


2021. december 1., szerda 11:23

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány közleménye
    Budapest, 2021. december 1., szerda (OS) - December 1-jén tartja első gyűlését a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) által életre hívott Smart Budapest Közösség. A platform célja, hogy a városinnovációért felelős döntéshozókat összekapcsolja a budapesti vállalkozói szféra azon szereplőivel, akik hatékonyan képesek segíteni a városvezetés Smart City Stratégiájának megvalósítását.

        A Közösség tagjai azon innovátorok, akik érvényesen és eredményesen pályáztak a BVK által idén nyáron meghirdetett Smart Budapest Ötletversenyre. A versenyre csaknem 100 nevezés érkezett, ezek közül válogatta ki a legjobbakat a BVK stábja, illetve a fővárosi cégek szakértői.
     A rendezvény megnyitójaként a Közösség tagjai Karácsony Gergely főpolgármester keynote speech-ét hallgathatják meg, majd Ilyés Márton, a BVK kuratóriumának elnöke ismerteti az Ötletverseny eredményeit, a Közalapítvány jövőbeli céljait, és a Közösség küldetését. A tizenkét kiemelt projekt vezetőjének díjat ad át Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes.
     A Smart Budapest Közösség 2022-től kezdődően rendszeresen ülésezik majd a BVK vezetésével, célja pedig az, hogy az innovatív vállalkozói ökoszisztéma tudástőkéjét, az innovátorok közötti kapcsolatok erősítését felhasználva olyan fórummá nője ki magát, amely alkalmas lehet a Fővárosi Önkormányzat smart city-vel kapcsolatos politikájának megvitatására, véleményezésére, megvalósítására, támogatására és képviseletére.

Az eseményt a megnyitó beszédek után szakmai panelbeszélgetés követi.

     Kiadó: Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.