OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2022. január 13., csütörtök 11:26

Az LMP parlamenti frakciójának közleménye
    Budapest, 2022. január 13., csütörtök (OS) - 454 éve Magyarország példát mutatott Európának -

    A világon először ezen a napon foglalták törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot az 1568-as tordai országgyűlésen. A vallásszabadság az emberi jogokért folytatott hosszú évszázados küzdelem egyik legfontosabb küzdelmének számít.

Európa nyugati részeit messze megelőzve, a vallásháborúitól dúlt Európában elsőnek a sokszínű Erdélyben mondták ki négy vallás – a katolikus, evangélikus, református és unitárius – szabadságát és egyenjogúságát.

A magyarok, székelyek és szászok közös egyetértésével hozott határozat évszázadokra biztosította a felekezeti együttélés békés feltételeit, amire joggal lehetünk büszkék, mert az egyik legnagyobb ajándékot adtuk az európai kultúra számára.

A tordai szellem ma is például szolgálhat a döntéshozóknak, hogyan kívánatos viselkedni a politikai versenytársakkal és más hitűekkel, akikkel egy nemzethez tartoznak. Ugyanis ha száműzzük az erőszakot és a kirekesztést, mialatt a mindennapokban őrizzük és megéljük saját kultúránkat, hosszú távon is megteremthető lenne a társadalmi béke Európában.

Dr. Keresztes L. Lóránt,
az LMP frakcióvezetője
    
     Kiadó: LMP parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.