OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2022. január 17., hétfő 13:04

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2022. január 17., hétfő (OS) - A NER-ben már jogi diplomát is intéznek a kiváltságosoknak – a kormányváltás után megszüntetjük az "előjog-államot" Magyarországon!

    A 444.hu birtokába került Völner-ügy nyomozati iratai azt bizonyítják, hogy a korrupció oda-vissza működik a Fidesz-kormány és a végrehajtó maffia között. Ez az eset is azt bizonyítja, hogy a Fidesz nem jogállamot, hanem "előjog-államot" épített fel az elmúlt 12 évben. A NER-ben ugyanis egy-két nyomásgyakorló telefon elegendő ahhoz, hogy a kiváltságosok, mint Völner Pár rokona, a végrehajtók és hozzátartozóik, sőt Rogán Antal kabinetfőnöke is könnyített úton kaphassa meg a jogi diplomáját.  

Miután súlyos vádak merültek fel a felsőoktatással, különösen a jogászképzéssel kapcsolatban, ezért az érintett intézmények vezetői nem maradhatnak csendben. Első sorban a felsőoktatásért felelős államtitkárt kérdezzük, hogy indít-e vizsgálatot az ügyben, illetve számonkérte-e a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökét a botránnyal kapcsolatban? Gyors válaszban reménykedünk, mivel mindkét posztot ugyanaz a személy, Bódis József tölti be, akinek a felelőssége ebben az ügyben így több szempontból is megkerülhetetlen.
    
     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.