OS Országos Sajtószolgálat
2022. június 27. hétfő
Ismertető


2022. június 23., csütörtök 13:54

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2022. június 23., csütörtök (OS) - Most éppen 3500 magyar dolgozó fizetésemelése úszott el Orbánék miatt és ez még csak a kezdet

        Az orbáni extraprofitadó már a magyar emberek megérdemelt béremelését is ellehetetleníti. Ma derült ki, hogy az egyik legnagyobb magyarországi élelmiszerlánc, az Aldi körülbelül 3500 dolgozója hiába reménykedett 15%-os fizetésemelésben, a cég a béremelésre tervezett összegből Orbán extraprofitadóját kénytelen megfizetni. Ahogyan a fogyasztókra átterhelt költségeknél a Rynair, úgy a különadó miatt elmaradt béremeléseknél az Aldi az első fecske. Ezért aztán valószínűsíthetően cégek sora követheti az Aldi példáját, törölheti el a tervezett béremeléseket, így néhány héten belül több tízezer kereskedelmi dolgozónak kellhet majd lemondania a már bekalkulált fizetésemelésről és még szorosabbra húznia a nadrágszíjat, miközben a rekordinfláció és az orbáni megszorítások is nyakukba zúdultak.
     A DK szerint napról napra válik egyre világosabbá, hogy az extraprofitadó összes következményét a magyar emberek fizetik meg. Mostanra már nemcsak az emberekre átterhelt költségek, hanem a munkavállalók elmaradt béremelése is ezt bizonyítja. Legyen világos, Orbán Viktor magyar dolgozók tízezreit fosztja meg a fizetésemelésüktől! Orbán brutális megszorítócsomagjának három csapása az élet minden területén kegyetlenül érezteti hatását, ellehetetlenülő magyar családokat, elmaradt béremeléseket, elszálló árakat és gazdasági katasztrófát hátrahagyva.

Arató Gergely
A DK frakcióvezető-helyettese

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.