|
 |
1993. június 2., szerda 00:00 |
 A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete és a Független Kisgazda-
, Földmunkás és Polgári Párt Kisemmizettek Tagozatának |
|
|
közös nyilatkozata 1993. június 2., szerda - Ismételten leszögezzük, hogy minden
körülmények között követeljük a teljes és töretlen reprivatizációt
- minden politikai párttól, szervezettől, szövetségtől - mert
megítélésünk szerint az volt a hazánk fölött több, mint négy
évtizedes uralmat gyakorló maffiás kisebbség egyik alapvető célja,
hogy megszerezze a maga számára a gazdasági erőt jelentő
vagyonokat, kisajátítsa hasznait. Félő, hogy különböző politikai
praktikákkal, álproblémák előtérbe helyezésével, a tömegek
félrevezetésével, fait acomplic akadályként történő beállításával
visszatartani igyekeznek alapvető emberi jogaink érvényesítésétől
azokat, akik eddig kiálltak igazunk, a nép igaza mellett és
megtántoríthatják ezeket az általunk tisztelt személyiségeket,
akiket eddigi nyilatkozataik, magatartásuk alapján a következő
választásokon támogatni kívánunk.
Napjaink politikai életét beárnyékoló és a magyar nép kárára
megkötött pártközi megállapodások tanusága szerint szükségesnek
tartjuk annak egyértelmű kinyilvánítását, hogy az igazságos
tulajdonrendezést, ennek keretében a vagyonelszámoltatást, a
reprivatizációt, vagy a teljes körű kártérítést következetesen és
maradéktalanul végre kell hajtani, ez a pártközi megállapodásokban,
esetleges koalíciós tárgyalásokban alku tárgya nem lehet. Ez
nemcsak a jogrend helyreállítását jelentené, hanem ez adna biztos
alapot az ország gazdasági fellendüléséhez is.
Tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy csak akkor indulhat meg
a magyar haza a fejlődés útján, csak akkor nyílik meg a polgári
jogbiztonság kapuja, ha eredendően és megnyugtatóan lesz rendezve a
bolsevizmus áldozatainak helyzete és a hibás szerzőket megfosztják
birlalatuktól. Ha bennünket hátrányos helyzetbe kényszeríthettek,
tarthattak a rablók, ők sem hivatkozhatnak állítólagos
jogsérelmeikre azért, mert a lopott holmit vissza kell adni.
Aki bármely indokkal elzárkózna a fentiektől, az lényegileg
egyetért a korábbi bűnözőkkel, az bátorítja azokat, akik a jövőben
is jogtalan vagyonosodást akarnak elérni.
Ebneth Frigyes Lányi Zsolt a Kisemmizettek Érdekvédelmi az FkGp.Kisemmizettek Egyesülete ügyvezető elnöke Tagozata elnöke
(OS) |
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|