OS Országos Sajtószolgálat
2022. december 6. kedd
Ismertető


2022. szeptember 19., hétfő 13:20

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közleménye (1. rész)
    Budapest, 2022. szeptember 19., hétfő (OS) - A köteles-ség beszéd margójára. A Gyurcsány trükkök egyike alapján létrehozott, Dobrev Klára által vezetett árnyékkormány szerint kötelessége Orbán Viktor megbuktatása. A terv 24 órán belül orra bukott. Gyurcsány őszödi beszédének évfordulóján a megalakított színtársulat első feladata elterelni a figyelmet az ördögi beszédről.

        Dobrevék mára várták befektetett munkájuk eredményét azt, hogy az Európai Bizottság és a magyar kormány közötti egyeztetés zátonyra fusson. Ez úgy sem sikerült, hogy az ellenzéki EP képviselőink elárulták a magyar embereket, és a jogilag is nekünk járó uniós pénzek teljeskörű visszatartására szavaztak az időzített, párttársaik által szervezett, jogállamiságunk megkérdőjelezését vitató eljárásban. Kormányunk józan kompromisszumok mentén utat mutatott miként lehet szakmailag megvitatott különböző jogi álláspontok között megoldást találni. A már látható konszenzus a szövetség rendszerének gyengítése helyett az EU-t erősíti.
     Felelet érkezett arra is, hogy az Európai Bizottság nem segítheti bármely demokratikusan megválasztott, legitim szövetséges állam kormányának megpuccsolását. Így aztán az alapító ősatyák nem forgolódnak sírjukban, hiszen akaratuk teljesül, minden időben konszenzussal létrehozható az egységes fellépés, a romboló vétók elkerülhetők.
     Civil társadalmunk ilyen helyzetekben üdvözli a békés megoldásokat.

     Kiadó: Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.