OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2023. február 2., csütörtök 22:11

A Tempus Közalapítvány közleménye
    Budapest, 2023. február 2., csütörtök (OS) - A Fővárosi Ítélőtábla ítélete alapján, az Emberség Erejével Alapítvány felperesnek Tempus Közalapítvány alperes elleni ügyében hozott, a felek fellebbezéseit egyaránt elutasító döntése folytán jogerőre emelkedett a Fővárosi Törvényszék ítélete, amely megállapította, hogy az alperes a felperest a véleménye miatt közvetetten hátrányosan megkülönböztette azzal, hogy az Erasmus+ pályázatát 2020. augusztus 31. napján elutasította, mert felhívása ellenére nem nyilatkozott a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvény szerinti működéséről.

    
Kötelezte a bíróság az alperest, 15 napon belül fizessen meg felperesnek 600.000 Forint sérelemdíjat és ezen összeg után 2020. augusztus 31. napjától a kifizetés napjáig járó, késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező kamatot és viselje a felperesi perköltséget.

Jelen közlemény a bíróság ítélete alapján az alperes bocsánatkérése, ami a Közalapítvány honlapján is megjelenik, továbbá a Magyar Távirati Iroda számára is megküldésre kerül.
     Kiadó: Tempus Közalapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.