OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2023. március 22., szerda 15:07

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának közleménye (6. rész)
    Budapest, 2023. március 22., szerda (OS) -

    Ennek a projektnek a részeként épült meg Kőbányán a most átadott válogatómű is, amely Budapesten a sárga fedelű kukákból szelektíven gyűjtött csomagolási vegyeshulladék kétharmadát, évi 15 ezer tonna műanyag-, italoskarton és fémhulladék további válogatásával, összesen nyolcféle anyagáramot tesz alkalmassá az újrahasznosításra, amelyek így alapanyagként kerülnek vissza a gazdasági körforgásba. A válogatás után visszamaradó szennyezett, vagy nem újrahasznosítható anyagokat termikusan hasznosítják.
A Budapesti Közművek az elmúlt évek során megvalósította, hogy az általa Budapesten és az agglomerációban begyűjtött hulladék jelentős részét, több, mint 70 %-át lerakás helyett valamilyen technológiával hasznosítani tudja. Ez jelentős előrelépés a fenntartható, körforgásos hulladékgazdálkodás irányába, egyúttal az Európai Unió tagállamai számára a hulladékgazdálkodás terén elérendő sarokszámok teljesítésében is komoly eredmény.  

     Kiadó: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.