OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2023. március 23., csütörtök 14:17

A Honvédelmi Minisztérium közleménye (2. rész)
    Budapest, 2023. március 23., csütörtök (OS) - Minden haderőnek, így a Magyar Honvédségnek is stratégiai érdeke, hogy megfelelő lőszertartalékai legyenek, valamint, hogy az utánpótlást is folyamatosan és biztonságosan biztosítani tudja – jelentette ki a honvédelmi miniszter.

    Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: Ukrajna katonai támogatásával kapcsolatban a magyar kormány álláspontja változatlan, továbbra is az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése jelenti az életek mentését és a háború végét, a fegyver- és lőszerszállítás ezzel szemben csak a háború eszkalációját és kiterjesztésének veszélyét eredményezheti. Magyarország továbbra sem szállít sem fegyvert, sem lőszert Ukrajnának, a keretmegállapodáshoz való csatlakozással a Magyar Honvédség saját stratégiai lőszerigényének kielégítésére vonatkozik. A csatlakozás nem jelent ugyanakkor kizárólagosságot a lőszerbeszerzéseink tekintetében – tette hozzá.

A miniszter kiemelte: a közös európai lőszerbeszerzés egyúttal a jövőben elkészülő magyarországi lőszergyár piacainak megteremtéséhez is hozzájárul.

A honvédelmi miniszter megismételte: Magyarország tehát a fegyverszállításban nem vesz részt, ugyanakkor minden olyan, a tagállami védelmi eszközöket, kapacitásnövelést szolgáló felkészülésben aktívan részt veszünk, ami akár a NATO védelmi képességeit erősíti meg, akár pedig a magyar hadsereg jobb felszerelését szolgálja.

     Kiadó: Honvédelmi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.