OS Országos Sajtószolgálat
2024. december 3. kedd
Ismertető


2024. augusztus 8., csütörtök 17:20

A Honvédelmi Minisztérium közleménye (2. rész)
    Budapest, 2024. augusztus 8., csütörtök (OS) - Álhírt közölt a Népszava a nevelőszülőkről és katonákat sem vezényelnek gyermekfelügyelői munkakörbe

    Tekintettel arra, hogy a határidő még nem telt le, az ellenőrzés miatti pályaelhagyók létszámára vonatkozóan megjelent vagy megjelenő bármely adat spekuláció.

Katonák eddig a honvédelmi középiskolai oktatásban jelentek meg, a feladatra speciálisan felkészített katonaoktatók a Honvédelem tantárgy oktatásában vehetnek részt. Ez az elméleti és gyakorlati részből álló tantárgy elősegíti, hogy a középiskolások a haza iránt elkötelezett, a hétköznapi életben is hasznosítható gyakorlati honvédelmi ismeretekkel rendelkező és Magyarország kiemelkedő katonai múltját ismerő, felelős állampolgárokká váljanak.

A honvédek jogállására vonatkozó nemrég hatályba lépett kormányrendelet arra biztosít lehetőséget, hogy az 55 évesnél idősebb katonák más állami szervnél vagy állami gazdasági társaságnál folytathatják hazánk szolgálatát, ami a korábbiaknál jóval méltányosabbá és tervezhetőbbé teszi a karriertervezést.  
     Kiadó: Honvédelmi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.