OS Országos Sajtószolgálat
2024. október 10. csütörtök
Ismertető


2024. szeptember 12., csütörtök 15:58

A Honvédelmi Minisztérium közleménye (2. rész)
    Budapest, 2024. szeptember 12., csütörtök (OS) -  Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A felsőoktatásban elsőként a Debreceni Egyetemen választható a honvédelem tantárgy

        A kampány rendkívül sikeres – két hónap alatt sok ezren érdeklődtek, több ezren jelentkeztek és szeptember első napjaira több mint 1000, a haza iránt elkötelezett magyar kötött szerződést a Magyar Honvédséggel, hogy területvédelmi tartalékosként erősítse hazánk védelmét. Tartalékosnak lenni, a hazánkat szolgálni tanulás mellett is lehet, ráadásul a tartalékosoknak bevezetett új juttatási rendszer egyik eleme a felsőoktatásban tanulók által megpályázható havi bruttó 160 ezer forintos ösztöndíj – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
    
     Dr. Késmárky-Kodak András a Debreceni Egyetem Katasztrófaorvosi és Karitatív Koordinációs Központ igazgatója elmondta, hogy a Debreceni Egyetem módosította Tanulmányi és Vizsgaszabályzatát, így azon hallgatók, akik az új típusú felsőoktatási honvédelem tárgy I-II. modulját teljesítik, 3-3 kreditpontot kapnak, azon hallgatók, akik a felsőoktatási honvédelem szakmaspecifikus tárgy modulját is teljesítik további 3 kreditpont elismerésére jogosultak. Abban az esetben, ha a hallgatók teljesítették ezen új típusú felsőoktatási honvédelem tárgy I. és II. modulját, és elvégezték az ezekre épülő nyári felkészítést, lehetőségük van a továbbiakban az úgynevezett Egyetemi Századhoz szerződés szerint csatlakozni.


     Kiadó: Honvédelmi Minisztérium
    
     -------------------------------------------------------------------
    
     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.