OS Országos Sajtószolgálat
2024. október 10. csütörtök
Ismertető


2024. szeptember 12., csütörtök 16:15

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2024. szeptember 12., csütörtök (OS) -  Világkörüli hakni elnöki módra, avagy Novák Katalin gondtalan nyugdíjasévei

        Ahogy az a napokban kiderült, a kegyelmi botrányba belebukó Novák Katalin több mint fél év pihenés után ismét munkába áll, ugyanis az XY Worldwide szervezet vezérigazgatója lett, melynek célja a világszerte csökkenő születésszámokra „úttörő megoldásokat” találni. Meglepő, hogy ismét egy olyan fába vágja fejszéjét a volt köztársasági elnök, melybe már többször is belebukott.
    
     Novák Katalin karrierjét végigkíséri az alacsony születésszám elleni küzdelem, bár ez a számokat tekintve inkább már-már mániának nevezhető, hiszen sem családügyi államtitkárként, sem pedig Magyarország köztársasági elnökeként nem sikerült látható eredményt elérnie a területen. Politikai pályájának végét pedig épp az jelentette, hogy egy pedofil bűncselekmény eltussolásában segédkező igazgatóhelyettest részesített elnöki kegyelemben.
    
     Nagyon úgy tűnik azonban, hogy Novák nem képes elfogadni alkalmatlanságát a feladatra, hiszen most az „XY Worldwide” szervezet vezérigazgatójaként utazza körbe a világot, hogy promózza a magyar családpolitikát. Mindezt pedig nagyon valószínű, hogy a magyarok adóforintjaiból teszi, hiszen korábbi köztársasági elnökként nemcsak havi 5 millió forintos tiszteletdíj és háromfős titkárság jár neki, hanem az is, hogy a „közéletben való szerepvállalással összefüggő, külföldi hivatalos programokat” első osztályon finanszírozhatja neki az állam.
    
     Kiadó: MSZP Országos Központ
    
     -------------------------------------------------------------------
    
     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.