OS Országos Sajtószolgálat
2024. december 21. szombat
Ismertető


2024. december 17., kedd 15:42

Az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért Közép-Kelet-Európa Alapítvány közleménye (2. rész)
    Budapest, 2024. december 17., kedd (OS) -

        A Tegretolt epilepszia kezelése mellett viselkedési zavarokra is felírják, ám a szer orvosoknak szóló hivatalos előirata nyugtalanító mellékhatásokat is felsorol: közöttük szerepel a hallucináció, az agresszió, a zavartság, de az öngyilkos magatartás is.
    
     Egyes pszichiátriai szerek, főként antidepresszánsok erőszakos viselkedést vagy öngyilkossági gondolatokat kiváltó mellékhatásai olyan sok gyilkossági üggyel kerültek már összefüggésbe, hogy a jelenség szinte már nem is újság. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű emberjogi szervezet adatbázisában több mint száz olyan magyarországi ügy szerepel, ahol az értelmetlen erőszakot elkövetőket pszichiátriai szerekkel kezelték, így azok mellékhatásai kapcsolatba hozhatók a bűncselekmények elkövetésével.
    
     A szervezet 2014-ben kiadott jelentésében figyelmeztetett, vizsgálatuk arra az eredményre jutott, hogy egy intézetben nevelt gyermeknek mintegy háromszor akkora esélye van arra, hogy tudatmódosító pszichiátriai szereket kelljen szednie, mint családban élő társaiknak. "Igaz, hogy az intézetben nevelt gyermekek gyakran sokkal több nehézséggel küzdenek az életben, ez azonban nem indokolhatja a sokkal magasabb arányú pszichiátriai gyógyszerezést" – áll a jelentésben.
         Kiadó: Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért Közép-Kelet-Európa Alapítvány
    
     -------------------------------------------------------------------
    
         Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
         Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.