OS Országos Sajtószolgálat
2024. december 21. szombat
Ismertető


2024. december 19., csütörtök 18:22

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2024. december 19., csütörtök (OS) - A DK Jelölő Bizottsága Gyurcsány Ferencet jelöli a párt elnökének a januári tisztújításra - az elnökségbe jelöltek fele nő

        A DK tisztségviselőinek mandátuma a jövő év elején lejár, ezért a párt januárban és februárban tartja tisztújítását az országos párttisztségekre. A jelölés és a választás folyamata a korábbi évek tisztújításainak szabályai szerint zajlik. Ahogy minden korábbi tisztújítás alkalmával, úgy most is a pályázóknak ajánlásokat kellett gyűjteniük a párt tagjaitól, a Jelölő Bizottság pedig az ajánlások alapján hozta meg döntését.
    
     A pártelnöki tisztségre pályázatot benyújtók közül Gyurcsány Ferenc 513, Abd El Rahim Ali 29, Török Miklós 17, Kovács István pedig 2 ajánlást kapott a párt tagjaitól. Mindezek alapján a DK Jelölő Bizottsága Gyurcsány Ferencet jelöli a párt elnökének - az elnök személyéről januárban a párt teljes tagsága dönt online pártszavazáson.
    
    
     Az öt alelnöki tisztségre hatan pályáztak, de egy pályázó később visszalépett. Így a Jelölő Bizottság öt politikust jelöl alelnöknek.
    
    
     A maximum tíz elnökségi tag pozícióra 23-an adtak be érvényes pályázatot. A Jelölő Bizottság azt a 16 politkus jelöli, akik sorrendben a legtöbb ajánlást gyűjtötték össze.
    
     Az alelnökökről és elnökségi tagokról a párt Kongresszusa dönt.
    
    
     Így az országos elnökségbe összesen (elnök, alelnökök, elnökség tagok) 11 férfi és 11 nő jelöltet állít a Jelölő Bizottság, ami Magyarországon egyedülállóan magas részvételi arányt jelent a női politikusoknak.
    
    
     DK Sajtóiroda
         Kiadó: Demokratikus Koalíció
    
     -------------------------------------------------------------------
    
         Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
         Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.