OS Országos Sajtószolgálat
2024. március 29. péntek
Ismertető


2010. november 9., kedd 11:00

Az ombudsman javasolt, a miniszter egyetért – javulhatnak a bölcsödei és napközi ellátás feltételei
    Budapest, 2010. november 9., kedd (OS) - Egyetért az ombudsman ajánlásával a nemzeti erőforrás miniszter és széleskörű konzultációkat szervez, törvénymódosítást készít elő annak érdekében, hogy javuljon a gyermekek napközbeni ellátása. A jogi-szakmai-pénzügyi változások célja, hogy minél több gyermek juthasson bölcsődébe, óvodába, családi napközibe, valamint annak elősegítése, hogy a szülők visszatérhessenek a munkaerőpiacra.

    Szabó Máté korábbi ombudsmani jelentésében kimondta, hogy a gyermekek napközbeni ellátásának, az ellátás intézményi garanciáinak hiányosságai ellentétesek a gyermekek védelemhez és gondoskodásához való jogával és a jogbiztonság követelményével. Ma csak a 10.000 lakosnál népesebb települések önkormányzatát kötelezi a jogszabály bölcsőde fenntartására, de többhelyütt ennek sem tesznek eleget. Az állampolgári jogok biztosa – egyszersmind gyermekjogi biztos - vizsgálata megállapította, hogy hiányoznak azok az előírások és eszközök, amelyek a mulasztó önkormányzatokat rábírják a kötelezettség teljesítésére. Országosan ugyan 90 százalékos az óvodák kihasználtsága, ám a területi egyenetlenségek miatt egyes vidékeken elérhetetlen az ellátás. Van, ahol a bölcsődei és óvodai ellátás önkormányzati feladatainak  kiváltására  üzleti alapon működő magánszervezetekkel kötnek szerződést, ám ezekre nem azok a garanciális vagy térítési szabályok érvényesek, mint az önkormányzati fenntartású intézményekre.

Az ombudsman felvetéseire és javaslataira válaszul Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kifejtette: minden önkormányzatnak biztosítania kell a gyermekek napközbeni ellátását, függetlenül a lakosság számától, amelynek kötelező formája csak a 10.000 lakos szám feletti településen van meghatározva bölcsődei ellátásként. A családi napközi különösen a kisebb településeken jelenthet megoldást. Tény ugyanakkor, hogy mivel a családi napközi a gyermekjóléti alapellátások egyik legfiatalabb szolgáltatástípusa, annak szakmai színvonalával kapcsolatban bizonytalanság tapasztalható. A miniszter szerint a szabályozás átgondolást igényel, a szaktárca fontolóra vette, hogy módszertani intézményt jelöl ki a családi napközi szolgáltatás engedélyezésére, ellenőrzésére, valamint a szakmai munka segítésére.

Az ombudsman ajánlásával egyetértve a tárca szándékában áll a gyermekek napközbeni ellátására vonatkozó jogszabályok áttekintése, az érintett szakemberek, intézmények, társadalmi szervezetek bevonásával javaslatok kidolgozása az érintett jogszabályok módosítására – sőt, a családi napközikről szóló módosítást már elő is készítették. Emellett a minisztérium megfelelő jogi és költségvetési szabályozás megteremtésével, pályázati lehetőségekkel, a hazai és az európai uniós forrásokhoz való hozzájutás segítésével közvetetten kívánja ösztönözni az önkormányzatokat, hogy javítsák a gyermekek napközbeni ellátását – tartalmazza a nemzeti erőforrás miniszter válasza.

    Kiadó: Országgyűlési Biztos Hivatala

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.