|
 |
| 2011. február 11., péntek 18:29 |
 Kötelező Kamarai tagság. Aljas érdekek háttere (2.rész) |
|
| |
Az 5 éves működési engedély határozatlan idejűre módosítását,
fokozott ellenőrzés kiépítése mellett tulajdonképpen pártolta a
Kormány képviseletében az államtitkár úr, azonban véleménye szerint
ehhez még számos szabályozást hozzá kell igazítani, tehát így
magában nem elfogadható. Értik? Nem az a reakció, hogy akkor
szavazzuk meg, mert jó és jogos kezdeményezés, és tegyük hozzá még
x, y és z törvények módosítását, hogy teljes legyen a rendszer. Nem,
inkább úgy ahogy van, szavazzuk le. Egy olyan Kormánytól és
kormánypárttól, ahol a benyújtott törvényjavaslatokban hemzsegnek a
jogtechnikai, helyesírási, magyar-tani és összefüggésbeli hibák,
több mint cinikus egy ilyen reakció. És a vége, a kötelező kamarai
tagság megszüntetésének elodázása. Ez a választ tetszett a
legjobban. Két indoka volt Felkai László államtitkár úrnak. Mivel ez
egy komplex törvénymódosító javaslat, és vannak olyan részei,
amiknek a hatályba léptetéséhez idő kell, ezért maradt a 2012.
január 1-e. Nem jött reakció arra a válaszomra, hogy látott már
olyat a Tisztelt Ház, hogy egy törvénymódosító javaslaton belül
egyes részekre különböző hatálybaléptetési időpontok legyenek
megadva. Tehát meg lehetne adni erre külön, mondjuk 2011. április
01-et (ahogy a módosítóm szólt). De még ennél is izgalmasabb érv
volt, hogy a Kamarában lévő egzisztenciákat nem lehet egyeik napról
a másikra megszüntetni, időt kell hagyni az átállásra. Tehát,
miközben a köztisztviselőket és kormánytisztviselőket két hónap
felmondási idővel, indoklás nélkül utcára lehet tenni, addig a
kamarai tisztségviselőknek majd egy évet kell hagyni, hogy új
megélhetés után nézzenek, addig pedig tartsa el őket az a 130 ezer
vagyonőr a havi 70 ezer forintos fizetéséből??? No comment. Bertha
Szilvia Jobbik országgyűlési képviselője
Kiadó: Magánbiztonsági Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
(MDDSZ)
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|