OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2011. március 15., kedd 14:16

Gyermekeink jövője és egészsége a tét!
    Budapest, 2011. március 15., kedd (OS) - Minden gyermeket megillet a védelem a szándékos egészségkárosítástól, ezért üdvözöljük azt a felelős törvényhozói kezdeményezést, amelynek elfogadása esetén tilos lenne a dohányzás többek között zárt közterületeken, közoktatási intézményekben, játszótereken, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, közösségi közlekedési eszközökön, a gyalogosforgalom számára nyitva álló aluljárókban, az autókban, és az éttermekben. A dohányzásra visszavezethető meddőség, betegségek, halálozások visszaszorításával önmagában is javítható az egészségügyi kassza, és általában is az állami és önkormányzati, valamint a családi költségvetések mérlege.

    Meggyőződésünk, hogy e szigorítás megszavazása gyermekeink érdekében minden képviselőnek kötelessége.

Gyermekeink egészsége és a jövő generációi érdekében meg kell előznünk, hogy a fiatalok rászokjanak a dohányzásra, ennek egyik módja pedig az, ha nem látnak maguk előtt káros mintát. A rászokás és függővé válás megakadályozásában, valamint az egészséges életmód kialakításában kiemelkedően fontos a minél fiatalabb életkorban elkezdett megelőző, felvilágosító tevékenység is.

A családok eddig gyakorlatilag alig mehettek nyilvános helyekre (étterembe, cukrászdába, pályaudvari váróba, játszótérre stb.) anélkül, hogy gyermekeik ne kényszerültek volna arra, hogy beszívják mások füstjét – a bizonyos körben már hatályos tiltások ellenére sok helyen ki vannak téve a passzív dohányzás ártalmainak -, hiszen az eddigi szabályozás megengedte, hogy egy légtérben legyenek a dohányzók és a nem dohányzók. A játszótereken gyakran láthatunk dohányzó felnőtteket, negatív példát állítva ezzel a kisgyermekek elé. A korábbi törvény nem csupán megengedte, hanem egyenesen előírta dohányzóhelyek kijelölését az általános és középiskolákban, felsőoktatási intézményekben, utóbbiakban még a nagykorú diákok számára is, szinte normaként állítva ezzel a gyermekek elé a dohányzást. Egy nemzetközi ifjúsági dohányzásfelmérés eredményei szerint 10 diákból közel 9 van kitéve passzív dohányzásnak, háromnegyedük nyilvános helyeken. A passzív dohányzás következtében gyermekeink hajlamosabbakká válnak daganatos, érrendszeri, légzőszervi és idegrendszeri megbetegedésekre, gyakrabban lesznek asztmások, vagy kapnak középfül-gyulladást.

A szabályozás tervezetének egyik legfőbb üzenete a legveszélyeztetettebb korosztály, a tizenévesek és fiatal felnőttek elterelése, azaz a dohányzás  utánpótlásának  megszakítása. Felelős szülőként a legfontosabb feladatunk gyermekeink védelme, hiszen az őket ért hatások jelentősen befolyásolják későbbi egészségi állapotukat. Magyarország demográfiai mutatói alapján is nagyon fontos, hogy minél több egészséges csecsemő, gyermek és fiatal éljen hazánkban. Éppen ezért bízunk abban, hogy mind a társadalom nagy része, mind pedig a döntéshozók belátják, hogy egy egészségesebb Magyarország érdekében a dohányzást vissza kell szorítani.

Budapest, 2011. március 15.

Pós Péter, az ABOSZ elnöke

    Kiadó: Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.