|
 |
2011. május 4., szerda 13:40 |
 KEP Fórum és Együttműködési Megállapodás a falusi turizmus fejlesztéséről Csizmadia László kapta idén a Közép-Európai Pannonia Szenátora címet |
|
Budapest, 2011. május 4., szerda (OS) - |
A Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület (KEP) e heti
budapesti rendezvénye a falusi és agroturizmus helyzetét,
fejlesztési lehetőségeit vitatta meg Kovács Ferenc országgyűlési
képviselő, a Parlament falusi turizmusban illetékes albizottsága
elnöke, Vas megye Önkormányzata elnöke, a KEP alelnöke vezetésével,
hg. Esterházy Antal KEP elnök és több Kárpát-medencei ország KEP
képviseletvezetője részvételével, nagy érdeklődés mellett.
A KEP fórumon bevezető előadást tartottak Csizmadia László a Falusi
és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) elnöke és Balogh Károly
a Magyar TDM Szövetség elnöke. A fórumon részt vettek a
Nemzetgazdasági Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium és más
illetékes hazai és határon túli szervezetek szakmai képviselői.
A rendezvény elején ünnepélyes keretek között átnyújtották a
Közép-Európai Pannonia Szenátora idei kitüntető oklevelét Csizmadia
László FATOSZ elnöknek hg. Esterházy Antal a KEP elnöke és Kovács
Ferenc a KEP alelnöke, a parlamenti albizottság elnöke.
Laudációjában Czeglédi József a KEP ügyvezető elnöke, az MTA
Köztestület tagja kiemelte, hogy Csizmadia László a falusi- és
agroturizmus legfontosabb érdekképviseleti szervezete elnökeként és
két főiskola tanaráként ma is Magyarország és Közép-Európa egyik leghatékonyabb szakembere a turizmusban.
A Fórum keretében Együttműködési Megállapodás került aláírásra a
négy szervezet (Országgyűlés Sport és Turizmus Bizottsága Kastélyok,
Várak és Falusi Turizmus Albizottsága, KEP, FATOSZ, Magyar TDM
Szövetség) elnökei részéről a magyar vidéki, falusi- és agroturizmus
fejlesztése érdekében. Ennek jelentőségét az illetékes parlamenti
albizottság elnöke Kovács Ferenc KEP alelnök abban jelölte meg, hogy
a falusi turizmus fejlesztésével javítani lehet a vidéki
foglalkoztatási és jövedelmi viszonyokat, a lakosság szabadidő
eltöltés körülményeit és a nemzetközi turizmus vonzerejét az egész
országban, sőt az egész Kárpát-medencében. (további információ:
www.kepcp.hu )
KEP Elnökség
Kiadó: Közép Európai Club Egyesület
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|