OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2011. május 16., hétfő 12:13

Május 17. Gyermek lelkisegély-szolgálatok nemzetközi világnapja
    Budapest, 2011. május 16., hétfő (OS) - 2007 óta május 17-én ünnepeljük a gyermek lelkisegély-szolgálatok nemzetközi világnapját. A gyerekek, fiatalok számára működtetett telefonos lelkisegély-szolgálatokat a Child Helpline International fogja össze világszerte. A globális hálózat célja a gyermeki jogok érvényesítése, a gyermekek védelme, meghallgatása és segítése. A szervezet alapító tagja a 1993 óta működő kiemelten közhasznú Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

    A Child Helpline International 2003-ban jött létre és ma már 133 országból vannak tagjai. 2010-ben a CHI tagjaihoz összesen több mint 14 millió megkeresés érkezett. Egy-egy tagszervezethez  átlagosan 10 olyan hívás érkezik egy nap, amikor a gyerekek erőszak vagy visszaélés miatt telefonálnak. Azokban az országokban, ahol a gyermekvédelmi rendszer hiányos, nem nyújt megfelelő ellátást, nagy szerepe van ezeknek a szolgálatoknak abban, hogy képviselje a gyermekek érdekeit és kitöltse a gyermekvédelmi rendszerben meglévő űrt. Sokszor ezek az anonim szolgálatok azok, ahová egy bajba került gyermek legelőször fordul segítségért. A lelkisegély-szolgáltok kiemelt célja az öngyilkosságok prevenciója, és ennek része a krízis intervención túl a hosszú távú segítség megszervezése is. Az alacsony küszöb közös jellemzője a tagoknak: azaz a gyerekek akkor és úgy kérhetnek segítséget, ahogy az nekik a leginkább megfelelő, biztonságos és bizalmas környezetben tehetik ezt meg, névtelenül, titoktartás mellett és ingyenesen. A CHI tagsága közös alapelvek mentén dolgozik, egységes szakmai színvonalon nyújt segítséget, a tagszervezetek rendszeresen megosztják egymással jó gyakorlataikat, tapasztalataikat – mindebben a hálózat magyarországi alapítótagja a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a kezdetektől aktív szerepet vállal. A Child Helpline International idei évi szlogenje: Még több gyermek számára biztosítunk elérést az infokommunikációs technológiák révén.  Világszerte tendencia, hogy a gyermektelefonok bővítsék szolgáltatásaikat, hogy minél több gyermek számára elérhetővé váljanak és lépést tartsanak a kommunikáció és a technológiák fejlődésével. Így a legtöbb szolgálat már nyújt online tanácsadást is: e-mailben és chaten is biztosítanak konzultációs felületet a krízisben lévő tizenéveseknek. Ennek megfelelően a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 2010 áprilisában elindította chat szolgáltatását, és hamarosan új, interaktív elemekben és a tizenéves korosztályt informáló tartalmakban gazdag honlappal igyekszünk elérni még több támogatásra, meghallgatásra vagy konkrét segítségre szoruló gyereket és fiatalt.   info@kek-vonal.hu
    Kiadó: Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.