OS Országos Sajtószolgálat
2024. március 29. péntek
Ismertető


2011. október 7., péntek 08:40

Az Akadémia sajtóközleménye a Gyermekszegénység Elleni Programról
    Budapest, 2011. október 7., péntek (OS) - A Magyar Tudományos Akadémia megdöbbenéssel értesült a Gyermekszegénység Elleni Program (GYEP) ellehetetlenítéséről szóló sajtóhírekről, téves információkon alapuló méltatlan hangnemű nyilatkozatokról.

    A gyermekszegénység iránti közfelelősségben osztozva az MTA minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni törekedett a GYEP iroda működését azt követően is, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter 2009-ben a gazdasági nehézségekre tekintettel felmondta az MTA-MEH közös kutatási programjának támogatását. A program kezdeményezőjét, szellemi vezetőjét az Akadémia elnöke számos egyeztető megbeszélésen és levélben többször is biztosította arról, hogy ha a kieső forrás teljes pótlására nem tud is kötelezettséget vállalni, igyekszik megkeresni annak a lehetőségét, hogy a nemzet számára fontos szociálpolitikai program kiszámítható keretek között működhessen.  Az MTA elnöke Ferge Zsuzsa professzor asszony szeptemberi leveléből sajnálattal értesült arról, hogy megszűntnek tekinti a GYEP Irodát, a tudományos és gyakorlati munkát ellehetetlenültnek minősíti, és az eredmények veszendőbe menését prognosztizálja éppen akkor, amikor konzorciumi összefogással az eddigieknél jóval nagyobb mértékű pályázati forrás nyílik meg a TÁMOP 5.2.1-11/1  Gyermekesély program országos kiterjesztésének szakmai-módszertani megalapozása és a program kísérése  című kiemelt projekt megvalósításához. A GYEP folytatását lehetővé tévő TÁMOP program konzorciumvezetői feladatairól kormányhatározat rendelkezik. Ismerve és nagyra becsülve Ferge Zsuzsa megalapozó munkáját az MTA kötelezettséget vállalt arra, hogy a program folytatásához szükséges tudományos kutatási feladatok koordinációját biztosítva konzorciumi tagként részt vesz a pályázatban. A Wekerle Sándor Alapkezelő- Máltai Szeretetszolgálat – MTA Társadalomkutató Központ – tagokból álló konzorcium benyújtotta a gyermekszegénység elleni program kiterjesztését szolgáló pályázatot. A pályázat teljesítésével összefüggő kiadások fedezetére az Akadémia áthidaló kölcsönt biztosít a Társadalomkutató Központnak, valamint hozzájárul a kutatócsoport tagjainak engedélyezett létszámban történő felvételéhez. A pályázat keretében rendelkezésre álló forrás további jelentős számú szakértő foglalkoztatását teszi lehetővé. A gyermekszegénység elleni komplex program megmaradását biztosítandó a Wekerle Sándor Alapkezelő kötelezettséget vállalt a kapcsolódó kistérségi szociális és más feladatok elvégzésére, az ott foglalkoztatottak befogadására.     Szakmai-tudományos megfontolások és pénzügyi-gazdasági szempontok együttes mérlegelése nyomán a konzorciumi összefogással olyan kiszámítható működési keret biztosítható a gyermekszegénység elleni program kiterjesztéséhez, amely egyszerre illeszkedik a program finanszírozási módjához, a résztvevő partnerintézmények felelős kötelezettségvállalásának mértékéhez, alap-és közfeladataihoz.    A példaértékű program stratégiai kutatási eredményeinek közzétételét, a programmal összefüggő tevékenységek nyilvánosságát a Magyar Tudományos Akadémia az elkövetkezendőkben is valamennyi rendelkezésére álló eszközzel támogatja.  
    Kiadó: Magyar Tudományos Akadémia MTA

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.